Több, mint egy éve, hogy nem írtam. Nem tudtam, azaz nem akartam.Depresszióba taszítottam magamat.Csak fájdalmat, elkeseredettséget éreztem, s minek írjak le ilyen érzelmeket, hiszen senki sem kíváncsi rá.

De az az igazság, bármit is gondoltam a külvilágról, amit használtam kifogásnak, hogy ne kelljen szembe nézni a saját félelmeimmel, utolért.Ott volt, minden egyes pillanatban. A részemmé vált, s végül mindennapi elfoglaltságommá. Önsajnálat, utálat, haragban lenni a világgal.Gyűlölni saját magadat, rondának látni a tükörben, eltaszítani mindenkit magadtól, hiszen akkor nem érhet veszteség.S elhinni, hogy nem vagy szerethető, nem tudsz beilleszkedni, tartozni sehova.Nincs helyed a világban. Eltűnni, meghalni egy-egy pillanatra gondolatban.Persze valójában nem ezt akartam, de megvédtem magamat az újabb és újabb veszteségektől.Elzártam az érzelmeimet egy régies kopott ládába, amit egy sötét szobában őriztem.Túlságosan is fájt, a tudat, hogy ismét elveszítek valakit, miközben rettegtem.

A munkahely váltásokra koncentráltam külföldön, mégis azért felmutassak valamit önmagamnak.Sikerült is!Egy mérnök irodában dolgozom asszisztensként.Sírtam örömömben annyira örültem, hogy megkaptam ezt az állást.Négy hónapja dolgozom ott, amit szeretek is, de tudom, hogy hosszútávon ez NEM ÉN VAGYOK.

Írás és nem pedig a sírás, aki valójában vagyok.

Korábban már olvashattátok a blogomon, hogy elvesztettem az egyik legjobb barátnőmet, aki a példaképem is volt egyben.S mindig azt hiszem, hogy feldolgoztam hiányát...de mégsem, legalábbis nem száz százalékban.Iszonyatosan hiányzik, leírhatatlanul, s úgy beszélnék vele még egyszer...aztán még egyszer aztán még..még...a mai napig  is iszonyatosan szeretem Őt.

Amikor kisgyerek voltam, a nagypapámnak volt egy kutyája, akit csecsemő korom óta ismertem, együtt nőttünk fel, a legjobb barátom volt. Sajnos, amikor 16 év után el kellett altatni. Elbúcsúztam tőle, de a mai napig Imádom.

Volt egy férfi az életemben, az első, akinek igazán odaadtam volna a szívemet, de visszautasított.S ennek a fordulatnak köszönhetően, akkor az életem vett egy olyan irányt , hogy megadatott, újból szerelmes lettem. Egy olyan férfi van mellettem, aki felnőtt a feladathoz.Aki nem futamodik meg, akire lehet számítani.Fejlődik és a tenyerén hordoz.A világon pedig neki van a legőszintébb és mély szeretetteli tekintete, amit valaha láttam...megtaláltuk egymást.

Elmondhatom, hogy egy ilyen emberre vágytam, akivel tudom OLYAN életem lesz,VAN!

De...FÉLEK....elhinni, mert abban a pillanatban megteszem, megint sebezhetővé válok,veszíthetek.Háromszor olyan sebezhető, védtelen voltam, mert engedtem a feltétel nélküli szeretetnek, hogy jobbnak láttam az egyetlen egy dolgot is megtagadni önmagamtól, az írást.Szóval az állás élet kontra én 4-0 és még közel sincs félidő.

Hogy miért írok most mégis? A párom hazautazott néhány napra Magyarországra, én pedig egyedül vagyok.Utoljára tavaly május környékén voltam itthon egyedül néhány napot.Lementem a boltba bevásároltam egy halom egészségtelen kaját, majd bealudtam a csajos filmeken.Nem mosogattam el, nincs rend, nem is fésülködtem.Csak úgy létezek és nem érdekel, hogy kupleráj vesz körül,s délután öt van és köntösben ülök a kanapén.Lenne e dolgom?! Persze! Mindig van...csekkolni a telefonomat, insta, fb, rendet rakni, kitakarítani.Elvonszolhatnám magamat az edzőterembe, főzhetnék valami normálisat stb.

Ez most az én időm,ha egész hétvégén csak a kanapén fogok fetrengeni az sem zavar,mert néha igenis kell lazítani, elengedni a gyeplőt.Miközben pedig megnéztem a ,,Hogyan legyünk szinglik?" filmet, rájöttem!

Inkább vagyok szingli, minthogy Önmagammal kapcsolatban legyek.

Könnyebb a hétköznapi teendőkkel foglalkozni, mint leülni és rendbe tenni a szívedet. Belenézni a lelked tükrébe és elhinni, hogy érdemes vagy a világ összes szeretetére.S ahogyan ezek az emberek szerettek és szeretnek, legalább magadat is értékelni.Abba hagyhatnád a felszínesen ,,jó a kapcsolatom Önmagammal" játékot, miközben mindig összetöröd a saját szívedet. Bízni abban, hogy annak a férfinak tényleg Te kellesz, és Ő nem az, mint az eddigiek. Hogy igenis szükség van barátokra élj a világ bármely pontján, mert cudar egyedül lenni, de legfőképpen szeretni azt, aki vagy.Ez a legerősebb kötődés, a nap mindegy egyes pillanatában.

Bocsáss meg, hogy annyiszor szakítottál már önmagaddal, nem hallgattál rá, bíztál benne. Hazugnak tartottad a megérzéseidet, hogy cserben hagytad, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rád. Bocsáss meg...Önmagadnak és jelöld be az élet adatlapján a kapcsolatban státuszt!

Mire vársz még?  https://www.facebook.com/Fannitasztikus-1959059877679573/