Az év második hetében még mindenki kitartóan követi a fogadalmait. A hozzáállás, az attitűd és a beletett munka is működik. Ezért is szeretjük a januárt, hiszen a kocsi szinte magától is gurul.De mi a helyzet azokkal a pillanatokkal, amikor nem kiugró grafikonú teljesítményt nyújtunk, hanem alapból úgy kelsz fel, hogy minek???

Ismerősen cseng, igaz? Nekem ma jött el egy ilyen sötét hullámom.Egyrészről úgy érzem a világ összes ideje se lenne elég, másrészről mindig csak az a hülye pénz.....

Ebben az évben, ahogy olvashattátok az előző bejegyzéseimben kitűztem egy fogadalmat, hogy 123 nap alatt megírom az első könyvemet. Ezt véghez is viszem, de szeretném veletek megosztani ezeket a rossz, nehézkes, megoldandó pillanatokat, hiszen Te is arra vagy kíváncsi én, hogy csinálom? Te hogyan csinálhatod?

Itt nem is arról lesz szó, hogy feladnám vagy abbahagynám, még arról sem hogy megakadtam, csak hogyan szívd fel magad igazán a sötét pillanataidban. 

Mai történetem:

A délelőttöm egy Skype-os meeting-el kezdődött. Minden, ami elhangzott az idei tervekkel kapcsolatokban, hol legyen a fókuszpont, mint, hogy lehet összekapcsolni a közösségi oldalakat,a blogot és a soundcloud-ot. Hogyan inspirálódjak, hogyan adjam át a mondanivalómat Nektek, hogy a lehető legtöbb emberhez elérjen SZUPER volt, mindig hasznos.

Én mégsem éreztem magamat rendben. Mintha a fejem egy lufi lett volna, és a vizet csak töltik és töltik bele és már feszít, mert ez sok információ ( pontosabb sok utánagondolás, amit én hozzá teszek) ami benne van, hamarosan szét fog pukkadni, és minden tiszta víz lesz. Szerencsére a konzultáció végeztével rohannom kellett, így időm se volt gondolkodni tulajdonképpen mi zavar. 

A barátom átjött értem kocsival. Miközben mentünk hozzájuk, szóba került, hogy még mit szeretne kicserélni a kocsin és hogy mi mennyibe kerül. Na akkor már kezdtem érezni a vulkán mocorgását a szívemben de csak annyit tudtam kinyögni, hogy:

- Mindig csak az a hülye pénz..... akkor valamiről időn le kell mondanunk nem? Hiszen a nyaralás, összeköltözés, a kocsi és a szakmai tanfolyamok,  a fogorvos, a hazalátogatás már nem fog beleférni nem?- és éreztem, hogy a tűzhányó bármelyik pillanatban lángolni kezdhet.

Itt náluk, leültem az ágy szélére és kitört belőlem a pityergés. Ő pedig csak rám nézett, odatolta a pofiját az arcomhoz ( ez mindig nagyon megnyugtató), s megkérdezte hogy:

-Mégis mi a baj?-

Én pedig mondtam, hogy: 

-Úgy érzem, hogy arra amire szeretném fordítani az időm nagy részét, jelenleg nem tudom. Hiszen van egy főállásom, amit nem hagyhatok ott, mert anyagilag még nem úgy állok. Tehát abból lefaragni nem tudok. A könyvem írását imádom ( már attól, hogy ezt kimondom libabőrös leszek), a blogot imádom szerkeszteni, a Soundcloud csatornám pedig szintén az egyik legjobb döntés volt elindítani...csak sokszor vagyok fáradt, kell hagyni időt a magánéletemre, és sokszor nehéz...mert rengeteg mindent kell nézni a neten, kutatni, fejlődni, amivel önmagában nincs is baj. De melyikünk ne ismerné azt az érzést, amikor reggel 9-kor leülsz a gép elé és este 6-kor kelsz fel, és nem érted ki az, aki ellopta az idődet? Mert valaki ellopta, hiszen sok mindennek utánanéztél, de ha leírva látod, mi az, amit kipipálhatsz, azt gondolod, Ó ezt biztos megcsináltam egy óra alatt, na jó legyen max. kettő, de több időbe nem telhetett....

S tudom hogy lehet a következő egy év vagy félév biztos az áldozatok hozásáról fog szólni, ami hosszú távon meg fog térülni...de mégis nehéz...mert néha elege van az embernek, fogná a bankkártyáját és a telefonját és elhúzna egy napfényes szigetre, ahol soha véget nem érő koktél és ételkülönlegességek várnák és persze Jean, aki ha csettintünk ott van.

- Jól van babám, minden alakulni fog...de nem lehetsz szomorú, mert akkor én is az leszek!- és mosolyog miközben néz rám az ártatlan őzike szemeivel és az irigylésre méltó hosszú fekete szempilláival. Ez volt az a pillanat, amikor könnycsatornámat, valaki elzárta. Hiszen kimozgatott az árnyékból az ,,irónikus érzelmi zsarolásával". Ennek pedig nem tudtam ellen állni....mert valójában igaza volt. 

Nem fogod azt hallani tőlem sem, hogy nem leszel fáradt, nem lesz eleged, és hogy nem kell ideiglenesen lemondani a dolgokról. De igen ez az a láthatatlan ár, amit mindenki megfizet, ha kilép a komfortzónából. 

Szóval ezeken a napokon, én azt tanácsolom, fogd meg a számítógépedet vagy a jegyzetfüzetedet és írd ki magadból mi az, ami nem jó. Meg fogsz könnyebbülni vagy, ahogyan én is tedd ki egy bejegyzés formájában.

Én nem szeretnék mindig mosolyogni, és mindig azt mondani, hogy jó kedvűnek kell lenned, pozitívan hozzáállnod. Ne félj megmutatni, hogy emberből vagy. Én mindig azt mondom:

A jó dolgokat csak élvezni tudod, abból töltődsz, lebegsz a víz felszínén. De amikor alámerülsz és úsznod kell, azok a sötét pillanatok, amikből tanulni, fejlődni fogsz.

S hidd el, hogy ennek a küzdelemnek a vízben egyetlen egy győztese lesz, hiszen Te ugrottál bele az olykor sötétnek tűnő vízbe. 

Ha Te is alámerülnél és úsznál Velem, a Facebook vizében megtalálsz ITT.

Ha pedig a #írjkönyvet123napalatt kihívásomhoz csatlakoznál, kattints a hastagre, ami egyből a podcast csatornámra irányít.